fbpx

Zsindelyezz okosan 3. rész

Korábbi két alkalommal (itt és itt olvasható) megnéztük, hogy milyen lépések szükségesek a zsindelyezés előkészítéséhez, mostanra pedig elértünk a legizgalmasabb részhez, magához a kreatív munkához, a zsindelyek felhelyezéséhez.

Először is arra ügyeljünk, hogy egyszerre mindig több zsindelycsomagból dolgozzunk! Ez azért fontos, mert a zsindelyek gyártásakor halvány árnyalatbeli különbségek előfordulhatnak, ezzel a módszerrel viszont elkerülhetjük a kevésbé esztétikus színblokkok kialakulását. A csomagok bontásakor ügyeljünk arra, hogy a zsindelyek látható felületét ne vágjuk meg a zsindely szikével.

Az alábbi példában a talán legegyszerűbb, letisztult téglány zsindellyel való munkát nézzük át részletesen. A zsindelyek felrakását minden esetben az ereszszegéllyel párhuzamos kezdősorral indítjuk. A kezdősorhoz a zsindelyek tagozatait levágjuk, valamint az így kapott elemből féltagozatnyi részt szintén levágunk, hogy biztosítsuk az átfedést a zsindelysorok közt. Ügyeljünk arra, hogy a kezdősor egy centiméterrel túllógjon az ereszszegélyen, illetve hogy az öntapadó pontok legyenek ahhoz közelebb. Mindig egy zsindelylaphoz igazítsuk a szögelési pontokat úgy, hogy a következő sor minden ponton fedje a szögfejeket.

vápa kezdősor

Amennyiben a tetőszerkezetünk tartalmaz vápát, akkor a mellékelt ábra szerint, a már felrajzolt krétavonalhoz igazítjuk a vápa kezdősorát, majd a túlnyúló részeket levágjuk, szabadon hagyva ezzel a vápatakaró felületét. A víz zsindely alá hatolását úgy kerülhetjük el a legkönnyebben, ha a kezdősoron kialakult háromszög részt szögmentesítjük, és ragasztjuk!

Többféle vápakészítési technikával dolgozhatsz, melyeket a későbbiek folyamán részletesen is igyekszem bemutatni.

Következő lépésként lefektetjük az első sor zsindelyt, és szögekkel rögzítjük a kivágások felett, illetve a szélektől 2,5 centiméterre. A kezdősort, illetve az összes sor zsindelyt rögzítsük az ereszszegélylemezhez zsindelyragasztóval! Mivel a zsindelyeket eltolással helyezzük fel, ezért folyamatosan, az ábrának megfelelően féltagozattal rövidíteni szükséges az első sorokat! Ez az átlós kialakítás fontos a vízelvezetés miatt, ezen felül megerősíti a tetőszerkezetet. Amennyiben szeles területen dolgozunk, ajánlatos kettős szegelést alkalmaznunk, valamint ragasztással még biztosabb eredményt kapunk.

Gerincelem készítésekor a kúpelemeket a zsindelylapokból vágjuk ki, és a felrajzolt krétavonalakra illesztés után szögeljük és ragasszuk! Fontos megjegyezni, hogy más vágási formájú zsindelyek esetén a gerincelem kúpelemeit szintén téglány zsindelyből alakítjuk ki. Abban az esetben, ha az IKO laminált zsindelyét használjuk az alkalmazás technikai kézikönyv szerint, úgy a gyártó 30 év garanciát vállal a termékére, míg a téglány zsindelyre 15 év garanciát kapunk. Néhány ügyfelemben korábban már felmerült, hogy ezen okból kifolyólag a gerincelemeket is inkább a hosszabb garanciájú, Cambridge Xtreme zsindelyből alakítsuk ki. A jó hír az, hogy ilyen esetekben nem csak a laminált zsindelyre, de a téglányból kialakított kúpelemekre is 30 év garanciát kapunk, így továbbra is ezt a megoldást javaslom!

Tető szellőztetés

Bár a nyitott kocsibeállók, játszóterek és filagóriák esetén nincs szükség a tető szellőztetésére, egy lakóház tetőszerkezetének zsindelyezésekor ez az egyik legfontosabb művelet! Többféle típusú szellőző rendszer közül választhatunk, személyes tapasztalat szerint én a gerincszellőzőt preferálom. Az IKO kiváló Armourvent Multi Plus elnevezésre hallgató gerincszellőzőt szoktam alkalmazni, melynek felrakása könnyű, mégis esztétikus és praktikus végeredményt kapunk. A gerinc két végén hagyjunk 20 centiméter kivágatlan részt, a két oldalán pedig 2,5 centiméter szélességben távolítsuk el az alátétlemezt, és vágjunk egy 5 centiméteres rést az OSB lemezen. A keletkezett rés lefedésére vágjuk méretre a gerincszellőzőt úgy, hogy a legfelső zsindelysor szögelési sávját is eltakarja. Rögzítéséhez használjunk hosszú szárú, nagyfejű szögeket, majd a fentebb leírt módon végezzük el a gerincfedési munkafolyamatot!

A gerincszellőzőn kívül hazánkban még a pontszellőző és a turbinaszellőző használata terjedt el, melyekről a későbbiekben szeretnék rövid ismertetést adni. Következő alkalommal az újrazsindelyezést és a függőleges falak zsindelyezését mutatom be nektek. Tartsatok velem a későbbiekben is, hogy még jobban megismerjétek a szakmát!

Forrás: https://www.iko.be/hu

Fontos információkat osztott meg az IKO a napelem rögzítő rendszerrel kapcsolatban!

“Az itt leírtak a rendelkezésemre álló információk és a közel 20 éves szakmai tapasztalatom összefoglalója a témában kivitelezők és ügyfelek számára” – Tázló Bence, A Zsindelyszakértő.

Minden olyan technológiával vagy eljárással, ahol a zsindelyfelületet látható részen átszúrják, az érintett tető elveszíti a garanciát. Ez nem újdonság, csak nincs a köztudatban, pedig fontos tudnia az ügyfeleknek.

Tovább olvasom »

Mit érdemes tudni a rettegett azbesztről?

Elnevezése a görög „azbesztosz” szóból ered, ami maradandót, kiolthatatlant jelent. Az ókortól kezdve több, mint 3000 féle termékben használták hőálló, saválló, olajálló tulajdonságainak köszönhetően. Az azbeszt egy természetes szilikát anyag, mely számos termékben megtalálható pl. tűzálló anyagokban, tömítésben, kuplungban, fékbetétben, szigetelőanyagokban stb. A globális azbesztfelhasználás a 20. század elejétől egészen a 70-es évekig szárnyalt, majd mikor a 80-as években fény derült, hogy belélegzése súlyos egészségkárosító hatással bír, népszerűsége elapadt. Jogszabályokba foglalva először szigetelőanyagként, majd cementként is betiltották használatát.

Napjainkban Magyarországon a több százezer m2 felületen található azbesztcement sík- és hullámpala tetők felszínét a mechanikai sérüléseken kívül az időjárás hatásai, mint hőingadozás, viharok, UV sugárzás stb. is nagyban károsítják, mely az azbesztrostok felszabadulását okozzák.

Tovább olvasom »

Zsindelytető használati útmutató tetőfelújítás után

Gratulálunk új/felújított zsindelyes tetőjéhez, kívánjuk, hogy szolgálja Önöket évtizedekig egészségben. Néhány hasznos tudnivalóval szeretnénk ellátni a hosszú élettartam érdekében zsindelyfedéssel kapcsolatban.

Egy frissen elkészült zsindelytető az átadást követően kb. két éven keresztül a szokottnál több zsindelyőrleményt hullat el a felületéről, mely az esőcsatornában landol. Ez a jelenség teljesen szokványos, és semmiképpen sem kell ettől megijedni, a zsindelyes tető velejárója.

Ez a zsindelyőrlemény megvédi tetőjét a napsugárzás erős UV sugárzásától. Amikor a zsindelyt legyártják, a kelleténél több UV-védő őrleményt helyeznek el rajta, annak érdekében, hogy a tetőjavításig a szükségesen felüli mennyiségből tudjon kopni a szállítmányozás, kézi rakodás és a munkavégzéssel járó erózió következtében. 

Tovább olvasom »