fbpx

Zsindelyezz okosan 2. rész

Előző alkalommal felvázoltam, hogy milyen eszközöket, anyagokat szükséges a zsindelyezés megkezdése előtt beszerezni, illetve hogy mik azok az alapfogalmak, melyek ismerete elengedhetetlenül szükséges laikusok számára a leírásaim értelmezéséhez. A mostani alkalommal pedig átvesszük a zsindelyezés előkészítését.

Az első, és legfontosabb lépés: a megfelelő fogadófelület biztosítása. Győződjünk meg arról, hogy egy jól rögzített, száraz, erős és egyenes felület az alapunk, legjobb ha OSB lap, de a deszka is tökéletesen megfelel.

Alátétlemez használata

alátétlemez használata

Az objektumtól függően tanácsos az alátétlemez használata. Ha egy családi ház komplett tetőszerkezetéről van szó, akkor semmi esetre sem javallott ennek elhagyása. Ha viszont kocsibeálló, vagy gyermekjátszótér zsindelyezését tervezzük, akár mellőzhetjük is az alátétlemezt. Annyit fontos tudnunk, hogy ez nem csak egy második vízelzáró réteg, hanem sok esetben a rendszer garancia alapfeltétele is, az pedig már csak hab a tortán, hogy az IKO alátét bizonyos fajtáján nyomtatott segédvonalak vannak, melyek megkönnyítik a zsindelyek párhuzamos, egyenes felhelyezését. Az alátétlemezt rögzíthetjük bitumenragasztóval, de szögelhetjük is.  Mindig mángorolt szárú, rozsdamentes, nagyfejű, minimum 19-30 mm szár hosszú szögeket használjunk. Az eresztől indulva, azzal párhuzamosan kezdjük az alátétlemez fektetését, és 10 cm-es átfedésekkel haladj felfelé, az oromszegéllyel párhuzamosan futó végeknél szintén 10 cm-s átfedésekkel dolgozz! Figyelj arra, hogy minél alacsonyabb a tető dőlésszöge, annál nagyobb átfedéseket kell alkalmazni az alátétlemezek felhelyezésekor. Figyeljünk a kevés szöghasználatra, és ügyeljünk az egyenletlenségek kerülésére, hogy ne nehezítsük meg a későbbi zsindelyek felhelyezést. Amennyiben szeretnél ereszszegélyt felszerelni, akkor azt az eresznél és az oromnál is az alátétlemez felett rögzítsd! Rögzítéshez csavarral leszorított pántokat (haftereket) használj! Amennyiben magát a bádoglemezt csavarozod, úgy ügyelj a csavar megfelelő tömítésére! Az ereszszegély egyébiránt leszorítja az alátétlemezt, így ezzel még erősebb rögzítést érhetünk el.

Segédvonalak szerkesztése

Ha az alátétlemez nem rendelkezik előre nyomtatott segédvonalakkal, úgy a zsindelyezés megkezdése előtt mindenképpen fel kell vázolnod azokat. A munka során folyamatosan tartanod kell a vonalvezetést, hogy a zsindelyek minden irányból esztétikus látványt nyújtsanak. Ha a zsindely esetleg lelóg, vagy eltér a segédvonaltól, vágjunk le belőle, és mindig a krétavonalakhoz ragaszkodjunk!

Vápák kialakítása

zsindelyezés méretek

Az egyszerűbb tetőszerkezeteken nincs vápa, ettől függetlenül pár szóban megemlítem, hogy hogy szokás olyan esetekben eljárni, ha összetettebb tetőt zsindelyezünk. A vápa azért is nagyon fontos, mert innen indulunk a zsindelyfelrakással. Mielőtt ehhez hozzálátnánk, kialakítjuk a vápát egy, a zsindelyek színével megegyező színű magas minőségű vízszigetelő lemez segítségével, melyet 40 cm-ként szögeléssel rögzítünk. A látható vápafelszín 16 cm felül, (8-8 cm jobbra és balra a vápa esésvonalától), míg az alja szélességét a vápa középvonalának hossza határozza meg, ugyanis lefelé haladva folyóméterenként 2 cm-rel többet kell kimérnünk. Például, ha egy méter hosszú a vápánk, akkor a látható vápafelszín fent 16 cm, míg az alján 18 cm.

Ezek tehát az előkészületi lépések, melyekre tanácsos ugyanolyan nagy gondot fordítani, mint magára az esztétikus zsindely felhelyezésre, melynek szabályait a következő alkalommal mutatom be Nektek!

Fontos információkat osztott meg az IKO a napelem rögzítő rendszerrel kapcsolatban!

“Az itt leírtak a rendelkezésemre álló információk és a közel 20 éves szakmai tapasztalatom összefoglalója a témában kivitelezők és ügyfelek számára” – Tázló Bence, A Zsindelyszakértő.

Minden olyan technológiával vagy eljárással, ahol a zsindelyfelületet látható részen átszúrják, az érintett tető elveszíti a garanciát. Ez nem újdonság, csak nincs a köztudatban, pedig fontos tudnia az ügyfeleknek.

Tovább olvasom »

Mit érdemes tudni a rettegett azbesztről?

Elnevezése a görög „azbesztosz” szóból ered, ami maradandót, kiolthatatlant jelent. Az ókortól kezdve több, mint 3000 féle termékben használták hőálló, saválló, olajálló tulajdonságainak köszönhetően. Az azbeszt egy természetes szilikát anyag, mely számos termékben megtalálható pl. tűzálló anyagokban, tömítésben, kuplungban, fékbetétben, szigetelőanyagokban stb. A globális azbesztfelhasználás a 20. század elejétől egészen a 70-es évekig szárnyalt, majd mikor a 80-as években fény derült, hogy belélegzése súlyos egészségkárosító hatással bír, népszerűsége elapadt. Jogszabályokba foglalva először szigetelőanyagként, majd cementként is betiltották használatát.

Napjainkban Magyarországon a több százezer m2 felületen található azbesztcement sík- és hullámpala tetők felszínét a mechanikai sérüléseken kívül az időjárás hatásai, mint hőingadozás, viharok, UV sugárzás stb. is nagyban károsítják, mely az azbesztrostok felszabadulását okozzák.

Tovább olvasom »

Zsindelytető használati útmutató tetőfelújítás után

Gratulálunk új/felújított zsindelyes tetőjéhez, kívánjuk, hogy szolgálja Önöket évtizedekig egészségben. Néhány hasznos tudnivalóval szeretnénk ellátni a hosszú élettartam érdekében zsindelyfedéssel kapcsolatban.

Egy frissen elkészült zsindelytető az átadást követően kb. két éven keresztül a szokottnál több zsindelyőrleményt hullat el a felületéről, mely az esőcsatornában landol. Ez a jelenség teljesen szokványos, és semmiképpen sem kell ettől megijedni, a zsindelyes tető velejárója.

Ez a zsindelyőrlemény megvédi tetőjét a napsugárzás erős UV sugárzásától. Amikor a zsindelyt legyártják, a kelleténél több UV-védő őrleményt helyeznek el rajta, annak érdekében, hogy a tetőjavításig a szükségesen felüli mennyiségből tudjon kopni a szállítmányozás, kézi rakodás és a munkavégzéssel járó erózió következtében. 

Tovább olvasom »