Cserepes tető cseréje zsindelyre? Miért éri meg?

Nap mint nap szembesül azzal, hogy cserepes tetője már nem olyan megbízható, mint régen? Most, hogy felhívtam rá a figyelmét, a házat körüljárva a következőket fogja tapasztalni, amiről érdemes gondoskodnia: A következő információkat onnan tudom, hogy egy korábbi, de közelben lévő felújítás során észrevettem, hogy az Ön tetője is az elöregedett cserepek miatt felújításra szorul a közeljövőben. Amikor az első jelek már láthatók, mint például a moha megjelenése, a cserepek elmozdulása vagy a repedések, beázások, 25 évnél idősebb (ez a tető már a fogyasztói társadalom elvárásai szerint készült, ezért nem a hosszú élettartalmat szolgálja) behullámosodott tetősík, fagyási sérülések, ereszaljon vagy tetőtérben megjelenő beázások okozta nyomok stb. ideje átgondolni, megtervezni a tető héjazat cseréjét. Ne várja meg, míg a probléma súlyosbodik, és az időjárás hatására nagyobb károkat szenved ingatlanja.

A tető egyre nehezebben áll ellen a szélsőséges időjárásnak. Az igazság az, hogy a cserepes tetők korlátai egyre nyilvánvalóbbá válnak a szélsőséges időjárással szemben. De miért is költene folyamatosan a cserepek javítására vagy cseréjére, amikor van egy korszerűbb, tartósabb és gazdaságosabb megoldás? A zsindelyes tetőfedés mindezen problémákat megoldja, sőt, hosszú távon karbantartás mentes biztonságot nyújt Önnek és Családjának!

Tázló Bence vagyok, a GreenQuest Kft. tulajdonosa és zsindelyszakértője. Több, mint 20 éve segítek ügyfeleimnek abban, hogy otthonuk tetőszerkezete hosszú távon megbízható védelmet nyújtson. Az évek során számos cserepes tetőt cseréltünk le zsindelyesre, és nem véletlenül: a zsindelyes tetőfedés egyértelműen a jövő technológiája, nem csak esztétikai, de biztonságossági szempontból is jobb választás.

Miért válassza a zsindelyt a cserepes tető helyett?

  • Tartósabb védelem az egyre gyakoribb szélsőséges időjárás esetén: Tudta, hogy a cserepes tetők különösen érzékenyek a jégesőre és a hirtelen hőmérséklet-ingadozásokra? A cserép rideg, reped, elmozdul az erős szél és a jégeső hatására, ezzel lehetőséget ad a beázásra. A zsindelyek azonban sokkal ellenállóbbak ezekkel a kihívásokkal szemben. Az elasztomer modifikált bitumen alapú zsindelyek rugalmassága miatt ellenállnak a jégesőnek és a viharos erejű szélnek, míg a cserepek eltörnek, darabokra hullanak, és a tetőről leesve további károkat vagy balesetet okozhatnak.
  • Jelentősen csökkenti a karbantartási költségeket: A cserepes tetők idővel hajlamosak a mohásodásra, ami nemcsak csúnya, de komoly szerkezeti károkat is okozhat a hajszálcsövesség vízbevezetése miatt. A moha és zuzmó behatol a résekbe, megnöveli a térfogatát nedvesség hatására, és a cserép idő előtt károsodik, szétfagy. A zsindely ezzel szemben nem igényel karbantartást, és a Tegola egyedileg szabadalmaztatott G-EVO technológiájának köszönhetően megakadályozza a mohásodást és más lerakódásokat, ezzel növelve az élettartamát a biztonságot nyújtó tetőfedésnek.
  • Könnyebb, de erősebb szerkezet: Tudta, hogy a cserepes tetők jelentős terhelést jelentenek az épület szerkezetére? Egy cserepes tető akár négyszer-ötször annyit nyomhat, mint egy zsindelyfedés, ami hosszú távon a szerkezet meggyengüléséhez, túlterheléséhez vezethet. Egy 200 m²-es cserepes tetőnél 10.000 kg cserépteher van, míg egy azonos méretű zsindelytető csupán 2200 kg terhet kell hogy elviseljen! Ugye mekkora különbség? Mintha a cserepes tetőn nyolc darab Skoda Octavia vagy két darab IFA parkolna. A zsindelyek könnyebbek, mégis többszörös védelmet nyújtanak otthonának. Az OSB-lemezes alátámasztás és a rugalmas zsindely kombinációja tökéletesen illeszkedik a tetőszerkezethez, biztosítva a stabil és hosszú távon is megbízható megoldást az egyre szélsőségesebbre forduló időjárással, sűrűsödő, pusztító jégesőkkel szemben!

Miért fontos most cselekedni?

A halogatás sokba kerül. Minden egyes vihar, jégeső, amely elmozdítja vagy megrepeszti vagy szétzúzza a cserepeket, beázást okoz, ami a tetőszerkezet korhadásához és komolyabb károkhoz vezet a lakótérben. Ha a tetőszerkezet megrongálódik, a teljes tető cseréje sokkal drágább lesz. Ne várja meg a problémát, amikor már késő, tervezze meg most, készüljön fel időben!

Mit nyújtunk Önnek?

Ingyenes helyszíni felmérést drónnal, mely során részletesen és pontosan felmérjük a tető állapotát, hogy elkerülhesse a rejtett költségeket, és javaslatot teszünk a legjobb műszaki megoldásokra. Az általunk végzett zsindelyes tetőkre a Tegola Canadese akár 40 év gyártói garanciát vállal, és annyira biztos a szakértelmünkben, hogy a nekünk fizetett munkadíjra is 10 év pénzvisszafizetési garanciát ad Önnek!

A munka során továbbá ügyfeleink biztonságát 50 millió Ft-os kivitelezői felelősségbiztosítással garantáljuk.

Zsindelyes tetőfedés – A tartós és biztonságos döntés!

  • Napelemes rendszerekre optimalizálva: Ha napelemes rendszer telepítését tervezi, a zsindelyfedés a legjobb választás, mert hosszabb élettartamot biztosít, mint a cserepes tetők, így nem kell néhány éven belül ismét karbantartani a tetőt a megközelíthetetlen napelem alatt, ahol erre nincs hely.
  • Hurrikánálló technológia: Kizárólag a Tegola által gyártott Master Unica típusú zsindelyek képesek bizonyítottan 240 km/órás szél ellen is tartós védelmet biztosítani! Még nincsenek hazánkban ilyen szelek? Remélem nem is lesznek, de jobb rá idejében felkészülni. 20 év múlva beláthatatlanul szélsőséges jövőt jósolnak a kutatók.

Referenciáink és tapasztalataink:

Már több száz ügyfelünk választotta a zsindelyes tetőfedést, és mindannyian elégedetten számoltak be arról, hogy hosszú távon gondtalan, gondozásmentes tetőt biztosít, szemben a cserepes megoldással, ami folyamatos karbantartást igényel rendkívül drágán. Tekintse meg néhány referenciamunkánkat weboldalunkon, ahol erről videókat és ügyfél véleményeket is megnézhet.

Az alábbi linken tekintse meg a cserepes tetőket sújtó viharkár videóinkat javítási és megoldási javaslatainkkal együtt: www.zsindelyezes.hu/cserepesviharkar

Mi van, ha Ön mégis a cserepes tető mellett dönt?

Természetesen, ha a cserepes tető felújítása mellett dönt, mi abban is állunk rendelkezésére. Tapasztalt csapatunk gondoskodik a teljes cserépfelújításról a kapcsolódó munkákkal együtt. 

Azonban ne feledje, hogy a cserepes tetők továbbra is több karbantartást és költséget igényelnek, míg a zsindelyes tető tartós és költséghatékony megoldást kínál.

Cselekedjen, mielőtt a károk súlyosbodnak!

Keressen minket bizalommal az info@zsindelyezes.hu e-mail címen, vagy hívjon a +36 30 286 7278 telefonszámon, és kérje ingyenes helyszíni felmérésünket!

Zsindely tető árak – Mitől függ a költség, és hogyan kalkuláljunk előre?

A tetőfelújítás vagy egy új zsindely tető kivitelezése előtt az egyik leggyakoribb kérdés, hogy mennyibe kerül egy zsindely tető. Sokan szeretnének azonnali árlistát kapni, ám a valóságban a költségeket több tényező határozza meg. Fix összeget nehéz mondani, hiszen minden tető más és más, azonban a fő szempontokat áttekintve reális képet kaphatunk arról, mire számíthatunk.

Tovább olvasom »

Zsindelyre napelem? –  útmutató a tartós és biztonságos megoldáshoz

A napelem szakszerű felhelyezése kulcsfontosságú minden tető esetében, de a zsindelyes fedés különösen kényes terület. Egy rosszul kivitelezett rögzítés nemcsak a napelem élettartamát rövidíti meg, hanem komoly tetőszerkezeti károkat is okozhat, melyek akár beázáshoz, szerkezeti gyengüléshez is vezethetnek. Ebben az útmutatóban lépésről lépésre bemutatjuk, hogyan rögzíthető helyesen zsindelyre napelem, milyen hibákat érdemes elkerülni, és milyen megoldásban bízhatunk hosszú távon.

Tovább olvasom »

Profi tető – a ház lelke

Egy profi tető nem csupán esztétikai kérdés – hanem otthona védelmének, hőszigetelésének és értékállóságának egyik legfontosabb alappillére. Sajnos sok esetben a látványos külső mögött hibás kivitelezés, nem megfelelő anyaghasználat vagy éppen felületes munkavégzés húzódik meg. Ebben az útmutatóban megmutatjuk, miként ismerheti fel a valóban profi munkát, milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy biztosan minőségi tető készüljön, és hogyan válasszon megbízható kivitelezőt.

Tovább olvasom »