fbpx

Bakiparádé 3.– Gyakori zsindelyezés hibák

Az előző cikkem végére érve joggal hihetné azt az ember, hogy végeztünk a zsindelyezési bakik felvonultatásával, de sajnos a java még hátra van. Nem is húzom tovább az időt, folytassuk ott, ahol abbahagytuk.

Kezdősort érintő hiányosságok

Néhány alkalommal sikerült belefutnom olyan komolytalan megoldásba, ahol az önjelölt tetőfedő nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyta a kezdősor meglétének fontosságát. Ilyen esetekben azt tapasztaljuk, hogy az alsó zsindelysor tagozatainál nincs átfedés, így az eresz mentén behatolhat a víz a zsindely alá, valamint a szél is könnyen feltépheti az első zsindelysort. Amennyiben legalább alátétlemez került ezekre a tetőkre, úgy a beázásokat sikeresen megúszták a lakók, de esztétikailag, illetve hosszútávon a zsindely hatékonyság maximalizálása szempontjából is fontos a probléma orvoslása. Ezt a hibát akár saját kezűleg, szakember bevonása nélkül is javíthatjuk: mindössze egy plusz kezdősort kell betolni a legalsó zsindelysor alá, miközben ügyelünk az átfedésekre (a kezdősor első lemezét, az első zsindelysornál féltagozatnyi hosszúsággal vágjuk rövidebbre!) Az újonnan felapplikált kezdősort ragasztani és szögelni is szükséges!

Nem összekevert zsindelyek beépítése

Ez egy újabb esztétikai jellegű hibafaktor zsindelyes berkekben. Ha teljes tetőfedést végzünk, figyeljünk arra, hogy egy tetősíkon mindig azonos gyártási keltezésű zsindelycsomagokat használjunk! Tanácsos egyszerre több csomagot bontanunk és 2-4 zsindelylaponként váltogatni, hogy elkerülhessük a színblokkok kialakulását. Ez utólag nem javítható hiba, bár az időjárási tényezőknek köszönhetően viszonylag hamar összekopnak a sötétebb-világosabb árnyalatok.

Nem megfelelő igazítás

A zsindelyek illesztése az egyik legsarkalatosabb pont a beázás kiküszöbölésének tekintetében. Ahhoz, hogy tökéletes fedést biztosítsanak, a zsindelylapokat vízszintesen és függőlegesen is illeszteni kell. A vízszintes illesztéseknél célszerű a kicsapott krétavonalhoz igazodni főként a tagozatos zsindelyek esetén. Ha laminált zsindelyt használunk, elegendő, ha a zsindelyünk alsó része illeszkedik az alatta levő zsindelylap fűrészfog mintázatú tetejéhez. Óvakodjunk a túl magas illesztéstől, mert a nem túl impozáns eredményen felül még komoly problémákat is okozhat a pontatlanság, ugyanis ilyen esetben növekszik a szél általi letépés, illetve torlónyomása következtében kialakuló beázás veszélye. Előfordult már olyan, hogy a laminált zsindelyek szögelési sávjának egyik vonalához tette az illesztést a hozzá nemértő szakember. Ez azért jelenthet gondot, mert így a zsindelyszögeken nincs megfelelő fedés, tehát folyamatosan ki van téve a szél torlónyomása következtében beáramló esővíznek, mely hosszabb idő alatt ugyan, de a deszkázat elkorhadásához vezethet, és a tető így könnyen szélkitépés áldozatává válhat. Utólagos javítás csak megfelelő újrapozícionálással lehetséges.

Gerincelem kialakítása nem megfelelő zsindelyből

Igen mulatságos megoldások születnek olykor a félreértett alkalmazástechnikai útmutatók alapján elkészített zsindelyes tetők esetében, különös tekintettel a gerincelem kialakításokra. Van egy jól elhintett információmorzsa, miszerint a kúpelemeket a zsindelyek tagozataiból tudjuk kialakítani. Ez teljesen igaz a téglány, méhsejt és gyémánt formájú zsindelyek esetében, azonban találkoztam már egy-két csúnya melléfogással is. A kedvencem az volt, amikor a kivitelező laminált zsindelyből alakította ki a kúpelemet. 

A mellékelt ábrán is jól látható, hogy sem esztétikailag, sem funkcióját tekintve nem alkalmazható gerincen a laminált zsindely. Hosszú évek tapasztalata alapján azt tanácsolom, hogy minden esetben téglány zsindelyt használjunk a gerinc fedésére. Ezzel a legkönnyebb úgy dolgozni, hogy biztosan védje tetőnket az időjárási viszontagságoktól, és mindemellett szemet gyönyörködtető eredményt kapjunk. Amennyiben nem téglány, méhsejt vagy gyémánt formájú zsindely takarja a gerincet, mindenképp szükséges visszabontani és az alkalmazástechnikai útmutató alapján újraépíteni! 

Ne hagyjátok figyelmen kívül a legapróbb részleteket sem, így garantált lesz a kiváló munka és meseszép eredmény!

Forrás: https://www.iko.be/hu

Fontos információkat osztott meg az IKO a napelem rögzítő rendszerrel kapcsolatban!

“Az itt leírtak a rendelkezésemre álló információk és a közel 20 éves szakmai tapasztalatom összefoglalója a témában kivitelezők és ügyfelek számára” – Tázló Bence, A Zsindelyszakértő.

Minden olyan technológiával vagy eljárással, ahol a zsindelyfelületet látható részen átszúrják, az érintett tető elveszíti a garanciát. Ez nem újdonság, csak nincs a köztudatban, pedig fontos tudnia az ügyfeleknek.

Tovább olvasom »

Mit érdemes tudni a rettegett azbesztről?

Elnevezése a görög „azbesztosz” szóból ered, ami maradandót, kiolthatatlant jelent. Az ókortól kezdve több, mint 3000 féle termékben használták hőálló, saválló, olajálló tulajdonságainak köszönhetően. Az azbeszt egy természetes szilikát anyag, mely számos termékben megtalálható pl. tűzálló anyagokban, tömítésben, kuplungban, fékbetétben, szigetelőanyagokban stb. A globális azbesztfelhasználás a 20. század elejétől egészen a 70-es évekig szárnyalt, majd mikor a 80-as években fény derült, hogy belélegzése súlyos egészségkárosító hatással bír, népszerűsége elapadt. Jogszabályokba foglalva először szigetelőanyagként, majd cementként is betiltották használatát.

Napjainkban Magyarországon a több százezer m2 felületen található azbesztcement sík- és hullámpala tetők felszínét a mechanikai sérüléseken kívül az időjárás hatásai, mint hőingadozás, viharok, UV sugárzás stb. is nagyban károsítják, mely az azbesztrostok felszabadulását okozzák.

Tovább olvasom »

Zsindelytető használati útmutató tetőfelújítás után

Gratulálunk új/felújított zsindelyes tetőjéhez, kívánjuk, hogy szolgálja Önöket évtizedekig egészségben. Néhány hasznos tudnivalóval szeretnénk ellátni a hosszú élettartam érdekében zsindelyfedéssel kapcsolatban.

Egy frissen elkészült zsindelytető az átadást követően kb. két éven keresztül a szokottnál több zsindelyőrleményt hullat el a felületéről, mely az esőcsatornában landol. Ez a jelenség teljesen szokványos, és semmiképpen sem kell ettől megijedni, a zsindelyes tető velejárója.

Ez a zsindelyőrlemény megvédi tetőjét a napsugárzás erős UV sugárzásától. Amikor a zsindelyt legyártják, a kelleténél több UV-védő őrleményt helyeznek el rajta, annak érdekében, hogy a tetőjavításig a szükségesen felüli mennyiségből tudjon kopni a szállítmányozás, kézi rakodás és a munkavégzéssel járó erózió következtében. 

Tovább olvasom »