fbpx

Bakiparádé 1. rész – Gyakori zsindelyezés hibák

Munkám során sokszor találkozom olyan tetővel, ahol a lelkes tulajdonosok maguk végezték el az idők során szükségessé vált kisebb-nagyobb javítási munkálatokat, sőt nem egyszer volt arra példa, hogy egész tetőfedést hozzá nem értő ismerősök segítségével oldottak meg. Nincs is ezzel baj, támogatom az önjelölt ezermestereket, hiszen a zsindelyezés egy igazán kreatív, és produktív munka, amit akár kikapcsolódásként is fel lehet fogni.

VISZONT: csak körültekintő, precíz, és ügyes kezű embereknek ajánlanám, hogy mindenféle szakmai tapasztalat nélkül belevágjanak lakóházuk zsindelyezésébe, és csak abban az esetben, ha tudják magukat tartani a zsindelyanyag gyártójától kapható alkalmazástechnikai útmutatóban leírtakhoz. Ellenkező esetben olyan helyzetben találhatja magát a vállalkozó szellemű barkács-mester, mint az említett ügyfelek: a szomszéddal közösen, tessék-lássék módon feltelepített zsindely valós élethosszának töredéke alatt csütörtököt mond. Mivel a nem szakszerűen felhelyezett zsindelyekre a gyártók nem vállalnak garanciát, ezért a pórul járt tulajdonosnak a sok felesleges energiabefektetésen kívül dupla anyagköltséggel is számolnia kell. Szerencsésebb helyzetekben a második körös munkálatokra már belátja az ember, hogy nagyobb szakértelemmel növelhető az amúgy kiváló építészeti megoldás hatékonysága.

Korábbi blogbejegyzéseimben bemutattam, hogyan is néz ki a zsindelyezés folyamata, most pedig kiemelnék néhány gyakori hibát, melyek látszólag semmiségek, ám mégis nagy galibát okozhatnak.

Megfelelő zsindely választása.

A legtöbb ember általában a küllem és az ár alapján választ. Habár ezek sem elhanyagolható tényezők, azért azt szem előtt kell tartanunk, hogy a különböző fajta zsindelyek más-más típusú tetőkre alkalmasak! Amennyiben a fogadófelület hajlásszöge alacsonyabb mint 9,5°, kizárólag vápatakaróval boríthatjuk a tető ezen részét, mely alá ezesetben is kötelező alátétlemezt tennünk! Abban az esetben, ha a tető hajlásszöge 9,5° és 15° között van, válasszuk az IKO Cambridge Xtreme laminált zsindelyét, illetve 90° esetén bármely öntapadó hátoldalú zsindelyt. A mellékelt ábrán egy szinte vízszintes tetejű kutyaól látható, melyet a tető többi részén használt laminált zsindellyel megegyező színű vápatakaróval fedtünk le. A felújítás előtt hagyományos, téglány zsindellyel volt fedve az egész tető, mely alá könnyen beszivárog a csapadék, és ezért hamarabb elhasználódott a tetőhéjazat.

Nem megfelelő szellőzés.

A zsindely védelme érdekében elengedhetetlen a jó szellőzés. Egy korábbi bejegyzésben kitértem arra, hogy hogyan érdemes kialakítani a zsindelyes tető szigetelését, illetve szellőző rendszerét, azonban fontosnak tartom a legnagyobb hibalehetőségekre is felhívni a figyelmet. Sokszor előfordul, hogy a nem szakemberek által épített tetőkön egyáltalán nincs szellőző kialakítva, ám a leggyakoribb hiba a légrés eltömítése. Ilyenkor az történik, hogy a szálas szigetelőanyag, blokkolja a légrést, meggátolja a pára és a meleg levegő szabad áramlását, így tulajdonképpen olyan, mintha nem is lenne szellőző. A szigetelés kialakításakor ügyelnünk kell arra, hogy ne essünk ebbe a hibába, mert ezt utólag csak tetőszerkezet bontásával lehet javítani. 

További gyakori hiba, hogy ha egy tetőn több szellőzési technikát alkalmaznak. Ha tető szellőzést tervezünk, mindig jusson eszünkbe az a nagy igazság, hogy a kevesebb néha több! Semmiképp se alakítsunk ki egy tetőn belül pont-, és turbina szellőzőt, mert ilyen estben a turbina nem az eresznél beáramló levegőt szivattyúzza ki, hanem a közelebb eső pontszellőzőből. Ez a nedvesség felgyülemlését okozza, mely a deszkázat megvetemedését, majd a zsindely meghibásodását vonzza maga után. Amennyiben a tetőnk mégis kettő, vagy több szellőző típus kombinációjával rendelkezik, az ereszhez közelebbi szellőzőnyílásokat tömítsük el a rendeltetésszerű működés érdekében!

Helytelen vápa kialakítás.

Elérkeztünk a tető legérzékenyebb területéhez, mely leginkább ki van téve a nagymennyiségű csapadék terhelésének. Ez nem más, mint a vápa. A vápák középvonalában soha ne hozzunk létre zsindelycsatlakozást, mert az biztos beázást eredményez! A legjobb, ha a vápát kaliforniai módszerrel alakítjuk ki. Ennek lényege, hogy a vápa középvonalát és a mellé eső részeket szabadon hagyjuk, csak vápatakaróval fedjük.

Amennyiben tetőnk más vápafedési módszerrel készült, és a beázás veszélye áll fenn, célszerű a rövid zsindelydarabokat egész zsindelylapokra cserélni. 

Helytelen tetőáttörés tömítések.

Tetőáttörések esetén mindig nagy figyelmet kell fordítanunk arra, hogy a fogadófelületbe vágott lyukba pontosan illeszkedjen a beágyazandó elem. Annyira viszont sosem tud illeszkedni a két test egymáshoz, hogy a beázástól is óvjon minket, így csapadékzáró szigetelést kell létrehoznunk! Ezt a legkönnyebben és legesztétikusabban zsindelyragasztóval tudjuk kivitelezni. A beágyazandó elem talplemezét és az elem környékét fedő zsindelyeket is mindig ragasztjuk! Ügyeljünk arra, hogy ne használjunk túl sok ragasztót, mert az a zsindely felhólyagosodását okozhatja!

Kövessétek továbbra is a blogomat, hisz a legnagyobb hibák és kiküszöbölésük ismertetése még hátra van! Jegyezzétek meg, ha a leírásaim és az alkalmazás technikai útmutatók szerint cselekedtek, a bakik lehetőségét meghagyjuk Mekk Eleknek! ☺

Forrás: https://www.iko.be/hu

Fontos információkat osztott meg az IKO a napelem rögzítő rendszerrel kapcsolatban!

“Az itt leírtak a rendelkezésemre álló információk és a közel 20 éves szakmai tapasztalatom összefoglalója a témában kivitelezők és ügyfelek számára” – Tázló Bence, A Zsindelyszakértő.

Minden olyan technológiával vagy eljárással, ahol a zsindelyfelületet látható részen átszúrják, az érintett tető elveszíti a garanciát. Ez nem újdonság, csak nincs a köztudatban, pedig fontos tudnia az ügyfeleknek.

Tovább olvasom »

Mit érdemes tudni a rettegett azbesztről?

Elnevezése a görög „azbesztosz” szóból ered, ami maradandót, kiolthatatlant jelent. Az ókortól kezdve több, mint 3000 féle termékben használták hőálló, saválló, olajálló tulajdonságainak köszönhetően. Az azbeszt egy természetes szilikát anyag, mely számos termékben megtalálható pl. tűzálló anyagokban, tömítésben, kuplungban, fékbetétben, szigetelőanyagokban stb. A globális azbesztfelhasználás a 20. század elejétől egészen a 70-es évekig szárnyalt, majd mikor a 80-as években fény derült, hogy belélegzése súlyos egészségkárosító hatással bír, népszerűsége elapadt. Jogszabályokba foglalva először szigetelőanyagként, majd cementként is betiltották használatát.

Napjainkban Magyarországon a több százezer m2 felületen található azbesztcement sík- és hullámpala tetők felszínét a mechanikai sérüléseken kívül az időjárás hatásai, mint hőingadozás, viharok, UV sugárzás stb. is nagyban károsítják, mely az azbesztrostok felszabadulását okozzák.

Tovább olvasom »

Zsindelytető használati útmutató tetőfelújítás után

Gratulálunk új/felújított zsindelyes tetőjéhez, kívánjuk, hogy szolgálja Önöket évtizedekig egészségben. Néhány hasznos tudnivalóval szeretnénk ellátni a hosszú élettartam érdekében zsindelyfedéssel kapcsolatban.

Egy frissen elkészült zsindelytető az átadást követően kb. két éven keresztül a szokottnál több zsindelyőrleményt hullat el a felületéről, mely az esőcsatornában landol. Ez a jelenség teljesen szokványos, és semmiképpen sem kell ettől megijedni, a zsindelyes tető velejárója.

Ez a zsindelyőrlemény megvédi tetőjét a napsugárzás erős UV sugárzásától. Amikor a zsindelyt legyártják, a kelleténél több UV-védő őrleményt helyeznek el rajta, annak érdekében, hogy a tetőjavításig a szükségesen felüli mennyiségből tudjon kopni a szállítmányozás, kézi rakodás és a munkavégzéssel járó erózió következtében. 

Tovább olvasom »

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk.
A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebb információ: Adatvédelem